Mivel eddig már írtam pár sort, hogy mi a helyzet velünk eddig, és volt szó lakótársakról, így arra gondoltam, hogy az első bejegyzés az róluk lesz.
Nos, ebben a házban jelenleg 6-an vagyunk. Mi ketten, egy másik (roma) magyar pár (nem mellesleg róluk lesz még szó bőven haha), egy magyar lány (korábbi kollégánk) és egy lengyel FOGYATÉKOS fickó.
Rólunk nem kell írni semmit, mert hát minket nem kell bemutatni! :DD Viszont, a többieknek lehet projekt neveket fogok adni, amivel
elfedem a valós nevüket, hátha a roma párból valamelyik magára keres a neten, bár ahhoz agy kellene, de mégis :))
Kezdem velük... ők azok, akikkel valamilyen oknál fogva nem vagyunk jóba és talán annyi az oka, hogy megszülettünk... vagyis visszajöttünk! Még el se indultunk de már akkor beszólt, hogy minek jövünk vissza és azóta is csak árad felőle a "szeretet" felénk, mint például valótlan elmebetegségeit szórja szét a kollégák között ellenünk hangolván amelyiket lehet... főnökösödés, apróbb kibaszások, stb. Itthon elvagyunk már, némi beszélgetés után, de jaaajjj ... nárcisztikus királylány, a pasija meg hasonlóan agyatlan és becsibészelt inas (pl: sokszpr ő foz csak, takarít csak, kaját tesz a lány elé, elmosogat utána, stb a lány meg csak van). Melóhelyen önzők és buták, de csőlátásszerűen, de nem baj... ezeket kutyákat lehet csibészelni! :DD Például kell/lehet kis feladatokat csinálni és övék volt a használt karton dobozok összepréselése, persze úgy alakult, hogy mi is csináltuk és jaajjj, hogy merészeltük. Egyik szájkarate alkalmával beszolt, hogy ő akkor is fogja csinálni azt, amit nekünk kell, ha ott elfogy a karton. Oké, akkor mi megcsináljuk előre a kartont és semmi baj... egy idő után elértük azt, hogy ne mi csináljuk ők hamarabb csinálták meg és nem műszak végén... csak nevettünk, hogy be lettek csibészele, elértük, amit akartunk. Legalább eggyel kevesebb időhúzás, mert azt nagggyon tudnak... lusták a muszák alatt, meg szöszmötöl, sunnyog, de a végén, amikor el kell húzni, akkor nagyon akarna dolgozni, de lassan (órabérbe vagyunk)! Hát, erre tényre valakik, nem tudjuk kik (haha) erősen felhívták a főnökség figyelmét... :))) Egyébként, ha valami a naccsosasszonynak nem teszik és felszívja magát, akkor idegbaj lesz, mint egy idegbeteg Chivava... haha! Róluk még lehet írok mást.
A FOGYATÉKOS lengyel csávó... fúúú he! Mr. Energiaitallal-eszem-a-joghurtot-is! Olyan 130-140kg... 47 éves és autista vagy hasonló ezen a vonalon, mert amekkora szive van, fordítottan arányos az agyának a mérete! Pl a interpeszonális dolgokba kb 0val vetekszik a tudása... csinál, amit gondol és nem amit megért! Megértés sokára megy és sok veszekedés árán, de dolgozik! Viszont, izzad, folyik róla a víz, mint egy eső áztatta ablakról. Nem egészséges, de hogy is lenne?! Hazajövünk, hajnal 1-2. Lezhanyzik, vagy hasonló, és csinál magának egy szolid kis kaját... gombás hagymás tojásrántotta sok szelet kenyérrel és valami zöldséggel és egy nagy pohát kávéval (olyan kávé, amit kotyogósba főzől, ő nem, ráönti a vizet, cukor és helló). Na, de foga nincs, vagyis fekete mind... és a többi külsőleg látszó egészségügyi probléma. Mindez miért? Nem iszik, nem dohányzik, és nem is drogozik, viszont az energiaitalról nem tud leszakadni, meg úgy emblokk a cukorról! Csak délután, amit látsz belőle... munkábamenet a kocsiba megiszik 1 energiaitalt. Munkába megiszik vagy 3-4et, éppen ami van nála, vagy ha van az autómatában. Ha nincs, akkor kólát vesz ott. Hazafele, ha megállnak benzinkúton, akkor ott is egy energiaital - és itt taurin van benne! Azt mondja, ha bekajál, akkor nincs gond, alszik! AHha..jó.. oké! Wc-re sokat fel kel éjszaka (hallom, mindenki hallja) illetve, ami bemegy ki is jön, csak nem ő takarítja a wc-t és ez baj! Fúúúj! Úgy jött ide, hogy ő nagyon csendes, szereti a csendet és a tisztaságot! Nem takrít nagyon, mocskot hagy maga után és első egy hetébe izomból hallgatott valami zenét hangszórón! Ja jó! Mint, ahogy kezdtem... fo-gya-té-kos!
És akkor a lány, aki egyedül maradt, de van pasija, aki nem akar külföldön vagyis itt Hollandiában élni, de a csaj meg nem akar hazamenni és hát ő itt van. Ott dolgozott, ahol mi és egy korábbi lakótársunk, aki éppen lépett le - egy lengyek KÚÚÚÚRVA baszott nagy egóval - kibaszatta az ügynökségen keresztül (párokat együtt visznek el olyankor) mondván lassú, buta és akármi... Tény, hogy nem volt túl gyors, de addigra egész jól összeszedte magát. Az a lengyel KÚÚÚÚRVA, aki kirúgattaz az túl sok Kardashian-t nézett, mert az utolsó hetében olyan drámákat nyomott és pofázott a tanoncainak rólunk is (lengyelek és lengyelül), hogy csak lestünk, hogy mi ez a toxikus szar körülöttünk... Nos, ez a lakótársunk másik munkahelyen van és korán kezd. Ezzel a lakótársunkkal legealább lehet beszélgetni.
Vagyunk mi meg ő, és a többi három minden szart személyes támadásnak vesz, ha valami témát felhozol... a lengyel legalább változtat, de amazok idegbajoskodnak és előbb-utóbb a kákán is csomot keres alapon valamit találnak felénk is. Éljen! Szóval, okosan kell játszanunk a látszólagos béke fenttartása miatt... már csak nevetünk, de nem volt ez mindig így.